Kezdőlap | Tartalomjegyzék |  

Balassa Bálint (1626–1684)

„Második Balassá”-nak vagy „gróf Balassa Bálint”-nak nevezte az irodalomtörténet, míg XVI. századi nagy költőelődje és rokona elnevezésében meg nem honosodott a családnév egy másik névváltozataként a „Balassi”. Nem egyenes ági leszármazott, az első Bálint nagyapjánk nagybátyja volt; a csavaros eszű, folyton terveket, pénzszerző ügyleteket forraló Balassi András a dédapja. Életének dokumentumait, verseinek kéziratait egy harmadik Balassa, a XIX. század első felében élt Antal gyűjtötte össze a család levéltárából.
Kékkő várában született, édesanyja, Bakos Mária kevéssel születése után elhalt, és mostohája, Szunyogh Ilona mindent elkövetett, hogy pokollá tegye a kis árva életét. Legalábbis felserdült korában Balassa így ír egy panaszlevelében Nógrád megye rendjeihez: „Csudálkozásra és szánalomra méltó árvai állapatom; az én atyám, mostohaanyám kedvéért mint tartott; vagyon Kegyelmetek közt oly bíró, ki azt nyilván tudja, nem egy, nem kettő. Egyszer talám esztendeig eleget nem adtak ennem, úgyannyira, hogy ha Balassi Imréné asszonyom rendén elvolt jobbágyok és egyebek is hun zab s hun pohánka kenyeret nem adtak volna, talám éhhel is meg kellett volna halnom, mert a kulcsár fejére nem mert volna egy cipót adni, sem egy italt. Csaknem mezítelen jártam, lábombeli gyakrabban nem volt, csaknem az féreg ett meg […], inget egy esztendeig sem adtak […], utoljára még tanítani sem akartak; az atyámtól el kellett jönnöm, mert Kékkőben is egy boltban rekesztvén egyedül magamat csupa padimentumon [a csupasz padlón] hálattak, holott csaknem desperáltam [végső elkeseredésre jutottam], mint gyermek félvén éjszakának idején.” A Móricz-novellába illő nehéz gyermekkor, a megalázó mostohasorban eltöltött évek soha be nem gyógyuló sebet ejtettek rajta. Első verses próbálkozásaiban is ott a megalázottság, az örömtelen gyermekkor megnyomorító élménye:

Látnék, ha láthatnék, jószívvel oly árvát,
Kinek úgy, mint nekem, kitépték a szárnyát.
Mert eddig mind búban éltem,
Szívem víg napját nem értem,
S több eséstől féltem.

Az identitáskeresés a szülői szeretetből való kirekesztettség következményeként (mint majd József Attilánál) a saját nevéhez tapadó névmágiában nyilvánult meg: szinte minden fennmaradt költeményének elengedhetetlen tartozéka a versfőkbe gondosan beleszőtt BALASSA BÁLINTH akrosztikon. Az azonos nevű költő előd és rokon felfedezése reveláció, a nehezen felépített identitás védjegye:

Ki hasonló nevet viselt nemzetedben,
Tudomány, vitézség, szerelem volt ebben.
Tizenegy bajt egy nap vítt erős fegyverben,
Annyiszor részesült az győzedelmekben,
És annyi kópia vitéz törésekben.
Mása sem volt eddig az magyar versekben,
Mars, Pallas hívének írják az könyvekben.
Annak kéjét látom lenni személyedben,
Successora leszel, de nem csak nevedben.
Kövessed két jóban egész életedben,

 A fenti sorok mellesleg arról is árulkodnak, hogy a nagyszombati jezsuiták körében elevenen él Balassi Bálint (az első) kultusza, akit a magyar költészet első klasszikusaként tartottak számon, és ismertettek meg ezek szerint a gimnáziumi növendékekkel is. (NB a Balassit Mars és Pallas híveként bemutató könyv Rimay Epicédiuma lehetett.)

   Tizenhét esztendős korában elszökik otthonról, a nagyszombati jezsuiták fogadják be. Hálából áttér a katolikus hitre; vallásához élete végéig őszinte buzgalommal ragaszkodik. A nagyszombati kollégiumban – egyedülálló módon – szabályos iskoladrámát ír viszontagságos gyermekéveiről. Saját magát Genius néven szerepelteti benne; szülőanyján (Armia), apján (Radenas) és mostohaanyján (Nolia) kívül allegorikus és mitológiai alakok népesítik be az önéletrajzi kulcsdráma képzeletbeli színpadát.
A bécsi egyetem filozófiai fakultásán 1646-ban szerez baccalaureusi fokozatot. Mint tizenkét évvel korábban Zrínyi Miklós is, Szent László királyt dicsőítő latin orációt mondott a bécsi Stephans dómban (RMK III, 1660). Tanulóéveiben már gyámja is akadt, az önös érdekektől korántsem ment nagybácsi, Balassi Ferenc személyében. Ő láthatta el jogi tanácsokkal az anyai örökség megszerzésére indított pereskedésben. A bosszú régen várt időpontja 1649-ben jött el: meghal édesapja, Bálint rögtön a birtokon terem, és haladéktalanul kiűzni az örökségből gyűlölt mostoháját és féltestvéreit. A féltestvérek közötti viszály azonban végeérhetetlen. Balassa időközben Hont megyei főispán, majd gróf lesz. A magas kitüntetést a felföldi protestánsok elleni kíméletlen fellépésével érdemelhette ki. Az 1663-ban meginduló törökellenes háború alkalmából áhítatos himnuszban ajánlja fel életét Istennek, cserébe a haza felszabadulásáért:

Hadd érjem hazánknak megszabadulását,
De ha most lelkemnek testtül elválását
Fegyverrel rendelted, add vigasztalását,
Színed előtt mennyben szentekkel szállását!

Vajon ismerte Zrínyi és környezete mozgósító, buzdító röpiratait? Nem tudjuk. Versének tanúsága szerint azonban őszintén bízott a történelmi konjunkcióban, a török kiűzésének lehetőségében: „Eljön baziliszkusz-tapodtató óra, / Midőn választatod gonoszunkat jóra.” A Zrínyi eposzából ismert történetszemlélet jegyében a bűnöktől való megtisztulást tartja az „isten ostora” fölötti győzelem előfeltételének:

Arra méltók vagyunk, hogy büntetsz bennünköt,
Adjad térésünköt, szánd meg esetünköt,
Sok vétektől hozzad, fordítsad eszünköt,
Vedd el ostorodat, s- töröld el bűnünköt.

Költészetében nagy elődje a példakép, önéletrajzi drámája végén az ő követésére buzdítják jezsuita nevelői: „Ki hasonló nevet viselt nemzetedben, … / Annak kéjét látom lenni személyedben, / Successora [örököse] leszel, de nem csak nevedben, / Kövessed két jóban egész életedben, / Szerelmet ne bocsáss de jó erkölcsödben”. Talán Balassit kívánja követni abban is, hogy verseit megkomponált verseskötetbe rendezi. A preludiumként a dráma élére helyezett Bujaságnak senki versemet ne vélje… kezdetű vers „Balassa Bálint összeállított, de eredeti formájában ránk nem maradt verseskönyvének tematikai beosztását árulja el”: az első részben „szerelmes verseim nem képemben [értsd: nem saját személyéről szólva] vadnak”. A második részben panaszversek találhatók: „Így írtam második részben panaszimat – ezek is szerelmes versek, de illedelmesek, házasság a céljuk. Majd: „Talál az, ki tekint utolsó rendemre, / Sok istenfélőt is és mást is nevemre” – vagyis istenes és más, nem szerelmi témájú versekkel végződik a kötet.
A Zrínyi-strófa és a Balassi-versszak egyeduralmát elhozó barokk korban meglepő Balassa verseinek formai gazdagsága. Ritmusérzéke kitűnő, egy-egy önkéntelen(?) anapesztusos sorát akár Faludi is írhatta volna: „Bátorságom inditója, / Mars, hadaknak istene, / Lévén erősek rontója, / Jobb karomnak mindene.” A könnyedebb, szinte a rokokó játékosságát megelőző verselésre – ha ugyan kezébe jutott a Syrena-kötet – Zrínyi madrigálversének példája bátoríthatta:

Állandó nincs,
Se örök kincs
Az királyságban,
Vagy fösvények
Vagy irigyek
Nem hagyják abban,
Szél magasra talál,
Szerencse meg nem áll
Nagy méltóságban.

Ha már szóba került, ismerte Zrínyi költészetét gróf Balassa? Költői karaktere merőben más, inkább már a következő korszak embere: Gyönygyösihez sokkal közelebb áll Zrinyinél. Az önéletrajzi drámában elgondolkodtató, hogy a szerelmesét egy alkalommal Phoenix madárnak nevezi:

Holtig fogom én szeretni
Egy phoenix madaramat.
Ő sem fog engem megvetni.
Mert örüli javamat

Árulkodhat ez a hely Cumilla ésDelimán szerelmi „összejüvésének” ismeretéről? Az időrend nem nagyon engedné meg. Ha tizennyolc éves korában írta a drámát, akkor 1644 körül kellett a Phoenixes sort papírra vetnie. Zrinyi Phoenixei – „akik” ráadásul, ha Kovács Sándornak igaza van, nem is madarak, legalább négy évvel későbbiek.

Balassa gyakorlott, magabiztos verselő. Ha valaki verstanilag elemezné költészetét, kiderülne, milyen merész újításokat valósított meg különösebb erőlködés, körülményeskedés nélkül. Milyen természetes gesztussal javít ki egy elrontott rímet példásul a következő strófában.

Bátor oly légy, mint az gyors őz,
Vénusnál fényesebb szép szűz,
Lábom megűz, szívem meggyőz.

Az őz-szűz kínrímet egy további belső rím odadobásával nem csak jóváteszi, de a kicsit monoton háromsoros szerkezetet is könnyedén szétszedi, felgyorsítja.

Nevezetes átokverse elöl csonka, a meglévő strófák versfőit Varga Imre a következőképpen egészíti ki: [BALASSA BÁLINT HÚSV]ÉTI AJÁNDÉK HELET VISSZAVALO ÁLDÁSA. A „visszavaló” [fordított] áldás feleletként készült 1662-ben egy Balassát megtámadó országgyűlési paszkvillusra, melyet talán egyik vele perben álló rokona írt, íratott. Balassa versében a paszkvillus műfaji kereteit szinte szétveti a szerző elemi erejű indulata. Miután kimeríti a barokk költészet szokásos kínkatalógusát (Titius, Herodes, Cerberus stb.), ijesztő leleményességgel tobzódik az egyre naturálisabb, szinte szürreálisan bizarr átkok kiötlésében. Kénytelenek vagyunk ismét a már egyszer megidézett József Attilára gondolni (Bogár lépjen nyitott szemedre..)
    Balassa Bálint költészete figyelemre méltó kezdeményezéseivel nem nagyon hatott kortársaira. Versei kéziratban maradtak, jó részük elveszett, mások, mint a Bár ne tudtam volna, mi légyen a szeretet… az utókor tudatában hosszú időre összekeveredtek Balassi verseivel.

 

Tartalom

Életrajzi dráma
Bátorítsad benned bízó...
Bújkálsz s nyilván van szépséged...
Búmra vonta, látom...
Átok

Irodalom
RMKT XVII, 12., kiad. Varga Imre, Bp., Akadémiai, 1987, 221–262, 753–770.
Varga Imre, Balassa Bálint magyar nyelvű önéletrajz-drámája 1643-ból (a dráma szövegével), ItK, 1979, 427–447.
Kovács Sándor Iván, „Némelyikét meg is kevertem ezekben” (Gróf Balassa Bálin életrajzi drámájának datálásához) = KOVÁCS S. I., Eleink tündöklősége, Bp., 1996, 80–82